Kópic Galéria

A Porta a régmúltban parasztgazdaságként funkcionált, melyhez hozzátartozott az Őrségben jellemző lábas szénás pajta is. Ennek az épületnek a felújítása által 2014-ben került kialakításra a Kópic Galéria.

Családi örökségből származnak és több évtizedes gyűjtés során kerültek birtokomba azok a berendezési tárgyak, melyek az épületet hangulatossá teszik.

Közel húsz db kisebb-nagyobb kópicból álló gyűjteményemet is megtekinthetik az érdeklődők. A kópic az Őrségben használatos tárolóedény volt. A kástuban (emeletes élelmiszertárolóban) ebben az erdőben termett mogyorófahánccsal áttekert, hosszúszálú fűből vagy rozsszalmából készített tárolóedényben óvták a féltve őrzött szemes terményeket, így a hajdinát, a köleskását, babot stb.

Régi rádió - különlegességeket, cserépedényeket, a paraszti élet tárgyait is megcsodálhatják, valamint Biczó Antal (szombathelyi tanárember) "A múló idő nyomában - házak az Őrségben" című állandó fotókiállítását is megtekinthetik a kedves látogatók.

Sok szeretettel várom a Kópic Galériába egy kis látogatásra, vagy hosszabb időtöltésre! Kívánom, hogy érintse meg lelkét a régmúlt értékeinek hangulata és töltsön itt szerettei körében röpke pár órát.







RENDEZVÉNYHELYSZÍN

A Kópic Galéria alkalmas családi- baráti rendezvények megtartására. Előadások, kulturális műsorok, zenei rendezvények, kiállítások kiváló színtere.

Az épület 40-50 fő befogadására alkalmas.

A Kópic Galéria elsősorban a Porta szállóvendégei részére áll rendelkezésre, de kivételes esetben külső vendégeket is fogadok családi-baráti rendezvények megtartására.